Üdvözöllek, Anna vagyok!

A Szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola majd a Pécsi Tudomány Egyetem padjait koptattam. Budapesten élek. Évek óta foglalkozom különböző dolgozatok írásával, szakdolgozatírással, illetve gépeléssel. Eddig számtalan kisebb-nagyobb terjedelmű sikeres dolgozat került ki a kezeim közül különböző témákban.

Hihetetlen? Mégis igaz, megtaláltad problémádra a megoldást. Neked/ helyetted is megírom a szakdolgozatod, diplomamunkád vagy házi dolgozatod, ha munka mellett nincs időd, kedved, energiád és közeleg vizsga vagy a beadási határidő.

Eddig így szólt a bemutatkozásom, 2010-re azonban megváltoztak a körülmények. Ma már többes számban beszélek, mert az elmúlt két évben körém szerveződött egy szakértőkből álló csapat (több tanár, közgazdász, informatikus, jogász, pszichológus), ami azért nagyszerű, mert így szinte minden témában tudunk segítséget nyújtani, azaz kibővült az eddigi paletta és jócskán megnőtt a kapacitás, aminek azért örülök nagyon, mert rossz érzés volt a megkeresések többségére nemet mondani. Így azonban, hogy többen dolgozunk, több munkát tudok, tudunk vállalni. Én továbbra is írom a dolgozatokat és mellette irányítom csapatot. Ha megkeresel minket, velem fogsz kommunikálni. Természetesen a kollégák munkáját maximálisan segítem, mert az évek alatt kialakult jó image, a precíz munka, a megrendelőim bizalma és az általuk való „reklám”, azaz az ajánlás továbbra is fontos számomra.

Idáig a hírek és a kitérő, most pedig a lényegről.

Egy szakdolgozat, diplomamunka elkészítése nagy munka. Rengeteg energiát és időt igényel. Az, hogy mennyi időt szánsz a kutatómunkára, a dolgozat elkészítésére, nagyban befolyásolja munkád sikerességét és a záróvizsga eredményét is. Nem beszélve a jó témaválasztásról! Egy nehéz, vagy rossz témaválasztás súlyos fejtörést okozhat. Tehát ez nagyon fontos. Ha sikerül valami egyedit találnod, az már fél siker. Munkánkban a minőségre törekszünk, ennek megfelelően válogattam a kollégáimat is, tehát ha igényes munkát szeretnél, akkor keress meg! A dolgozatok anyagát magunk gyűjtjük, de kérésedre ötleteidet természetesen bedolgozzuk a készülő dolgozatodba. Gondold végig, hogy mennyi időt tudsz, akarsz rászánni, és ha nehézségekbe ütköztél, akkor írj bátran és együtt kitaláljuk, hogy hogyan tudjuk orvosolni a problémádat.

Hogyan működik?
Egyszerűen. Írsz egy e-mailt nekem ide , és ha olyan témával keresel meg, amit én vagy valamelyik munkatársam vállalhatónak tart, rövidesen kapsz egy árajánlatot. Amennyiben azt megfelelőnek tartod, már kezdődik is a munka.

Az árról és a részletekről általánosságban itt olvashatsz

Milyen témákban tudok segíteni?

  • bölcsészettudomány (minden)
  • szociológia (minden terület), demográfia
  • pedagógia és humán tanári szakokhoz kötődő pedagógia (didaktika, neveléstan)
  • pszichológia
  • művelődésszervezés, művelődéstörténet, neveléstörténet
  • kommunikáció, média, marketing, PR
  • vezetés és szervezés, HR
  • kereskedelem, gazdaság, pénzügy
  • gazdaság és társadalomtörténet
  • informatika
  • jog
  • turisztika
  • magyar, történelem
  • egyetemes és magyar egyháztörténet
  • Ó és Újszövetségi Bibliaismeret, kortörténet

Ha a te témád nem szerepel a listán, az nem jelenti azt, hogy nem tudunk segíteni. Hozzáférhető szakirodalom esetén egyéb más tudományterületen is vállalunk dolgozatot. Szemináriumi-, házi-, évfolyam, vagy bármely más beadandó dolgozatodat is elkészítjük és természetesen részfeladatokat is vállalunk..

Jó hír, hogy egy ideje angol nyelven is tudunk dolgozatokat vállalni illetve a magyarul megírt dolgozatot angol nyelvre való fordítását is vállaljuk.

Még valami, nem csak megrendelésre írok, írunk szakdolgozatot, ha az idő engedi, elkészítünk egy-egy munkát, de vannak olyan dolgozatok is melyeket a tulajdonosuk bocsát rajtunk keresztül áruba. Természetesen ezek mindegyike ötösre értékelt anyag, ha érdekel, megtalálod az Eladó dolgozatok menüpont alatt.

Ha kérdésed van, írj egy levelet!

Amikor először lépsz kapcsolatba velem, a következőket feltétlenül írd meg: Melyik iskolába jársz és milyen szakra. Milyen tárgyból írod a dolgozatod. Mi a témád, mi a dolgozat címe. Írd meg a terjedelmet, a vázlat és a kész dolgozat határidejét. Ha már van vázlatod, akkor azt is küld meg azokkal az anyagokkal együtt, amit esetleg látni szeretnél a kész munkában.